Linkek a témában:
Megerőszakoltak.Blog - Anonim segítő blog nőknek
A blogot azért hoztuk létre, hogy a nemi erőszakot átélt nőknek lelki segítséget és támogatást adjunk. Az áldozatoknak van lehetőségük mentort választani közülünk, aki szintén átélte a nemi erőszakot, vagy a bántalmazás valamilyen formáját, aki segít a trauma feldolgozásában, és a gyógyulásban.
Más segítség kell? Hívd a NaNe ingyenes segélyvonal-számát 18-22 óra között: 06-80-505-101.
Ártatlanul csuktak le egy nőt, s még meg is alázták
„Életvezetése a beilleszkedés korai zavarát, neveltetési körülményei következményeit, élősködésre való hajlamát mutatva, kissé hullámzó”, (…) „testszerte barnás árnyalatú kültakaró” – ilyen meghökkentő szövegek olvashatók egy roma asszonyról egy, a Fővárosi Bíróság által elrendelt orvos-szakértői véleményben – írja a Roma Sajtóközpont. A dokumentum azért készült, mert a nő kártalanítási kérelmet nyújtott be a Magyar Állam ellen, amiért ártatlanul, három évig tartó előzetes letartóztatásban volt. Az államot képviselő igazságügyi tárca azonban kétségbe vonja az asszony megpróbáltatásait.
Meghatározás
A bűncselekmények áldozatainak segítése, az ebben közreműködő állami, társadalmi, és civil szervezetek bemutatása, jogszabályok, tanulmányok, kutatások, képzési helyek.